Az árnyékból fagy áradt. Kinyílik a szája…
-Üdvözöllek titeket, fáradjatok be az uram már nagyon vár titeket!- szólalt meg egy kis vidám gyerek hangján
-Rovert…
-Ez Árnyék a komornyik!
- Siessetek! Mindjárt lemegy a nap!- szólt Árnyék
Beléptünk. Folyosók, ajtók, lépcsők. Tiszta labirintus! Az 5. Lépcsőn 9 emeletet mentünk fel, itt több száz folyosó volt. A 3. Folyosón balra, majd 6-nál jobbra és itt végig egyenesen a nagykapuig, ott bekopogtat Árnyék mire az ajtó, kinyílik és belépünk. Itt két oldalt hordók és névvel ellátott korsók díszelegnek. Több millió van belőlük! Vagy 5 km hosszú! Órákig sétálunk. Julia nem bírja tovább! El kezd szőrösödni, megnyúlnak a fogai, vérvörössé válik a szeme és elkezd futni a végére, ahol ott egy korsó, rajta: Julia Star 11/13, el kezd inni belőle és közben egyre emberibb alakot ölt. Szeme visszaváltozik, fogai visszahúzódnak, szőre eltűnik. Látom rajta, hogy nagyon megijedt ő is a történtektől. Oda futok hozzá:
-Jól vagy Julia?- ahogy ezt kérdeztem, már éreztem is, hogy én sem vagyok jól.- Mi történik velem? Rosszul vagyok, elsötétül a világ… Érzem, hogy iszonyú éhség gyötör, és öntudatlan állapotba kerülve megragadom a nekem szánt korsót.
-Cris! Hogy vagy? Te is ittál vért!- mondta Julia.
- Üdvözöllek váramban!- szólal meg egy mély dörgő hang - Feküdjetek le! Holnap mindent elmondok! – azt, hogy kiszólt hozzánk, nem is láttuk, a hang felülről jött, éreztük, hogy ott van, de nem láthattuk őt. És abban a pillanatban a hordóink előtt termett egy-egy ágy a számunkra. Az ágyak ősrégi tölgyfából voltak faragva, régi vérszagú takaró és párna volt rajtuk. A tölgyfába bele volt égetve a nevünk. Rémisztő volt a gondolat, hogy ebben az ágyban kell töltenem az éjszakámat. Azonban ahogy belefeküdtem, szemeim rögtön becsukódtak és másnap reggel olyan kipihenten ébredtem, mint még sohasem.
|